Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Hazudott a kormány és a lakájsajtó: nem indult vizsgálat a babaváró programról

Az Európai Bizottság nem támadta meg a kormány babaváró hitelprogramját, mivel arról nem is indított vizsgálatot – közölte a testület magyarországi képviselete vasárnapi közleményében.

Szombaton Rétvári Bence államtitkár riogatott azzal, hogy „Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását”, amire kontrázott a Magyar Nemzet propagandalap is: „Az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást” – ordították. Vasárnap reggel pedig Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hülyítette a közrádió hallgatóit azzal, hogy

a családtámogatási programot ért támadás még egy ok arra, hogy májusban irányváltást kényszerítsünk ki Brüsszelben.

A valóság ezzel szemben az,

hogy még csak vizsgálat sem indult a babaváró programról, nemhogy „támadás”. Sőt, a hitelprogram kapcsán a magyar hatóságok kezdeményeztek egyeztetést, az EB hivatalos állásfoglalást nem adott ki – írta a szervezet közleményében.

A közlemény a kormány családpolitikai céljait üdvözölve kiemelte, hogy az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok a gazdasági verseny érdekében születtek, a magánszemélyeknek járó juttatásokra nem érvényesek.