Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Agyonverte élettársát egy férfi Kazincbarcikán

Halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy kazincbarcikai férfit, aki családi házában puszta kézzel verte agyon élettársát tegnap délután.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a gyanúsított kedden délután, előzetes szóváltást követően

olyan erővel verte 37 éves élettársát, hogy a nő a helyszínen meghalt.

A 48 éves férfi a bántalmazás után elmenekült a házból. Az áldozatra pár órával később a közös gyermekük talált rá vérbe fagyva.

A bejelentést követően a nyomozók rövid időn belül őrizetbe vették az elkövetőt, és javasolták letartóztatásának ügyészi indítványozását.