Minden tanár felmond a kecskeméti Waldorf-iskolában

Minden tanár felmond a kecskeméti Waldorf-iskolában
Fotó: Facebook/Kecskeméti Waldorf Óvoda és Iskola

Az összes pedagógus felmond a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Óvoda és Iskolában a tanév végén, a Hírös.hu cikke szerint ezt a napokban jelentették be a tanárok az intézményvezetőnek.

A felmondás következtében a következő tanév szeptemberére egyetlen olyan Waldorf-képesítéssel rendelkező tanító sem marad az iskolában, aki jelenleg ott dolgozik.

A Hírös.hu szerint a felmondáshullám előzménye, hogy március 24-től azonnali hatállyal leváltották az intézményvezetőt, Balla Beátát. A vezető mellett két pedagógust is felmentettek, válaszul másnap a legtöbb tanár beteget jelentett, így nem volt tanítás.

A kialakult belső konfliktus miatt eljárás indult az iskola és fenntartója, a Gyermekkert Waldorf Egyesülettel szemben. A legrosszabb esetben akár el is vehetik az intézménytől a Waldorf nevet.

Úgy tudni, a szülők eddig több mint 30 gyereket vettek ki az iskolából, zömük magántanulóként folytatja tanulmányait, azért, hogy a következő tanévet az eddigi tanítójukkal kezdhessék meg. Vannak olyanok is, akik más intézményt választottak a folytatáshoz.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!