Viharos szél miatt figyelmeztetést adtak ki több megyére

Több helyen viharossá fokozódhat a szél kedden, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel öt megyét érintő figyelmeztetést adott ki.

A veszélyjelzés szerint a hét második napján főképpen a Dunántúl északkeleti részén, illetve a Duna vonalában, Duna-Tisza közén (Bács-Kiskun és Csongrád megyékben) – hozzávetőlegesen a Győr-Szeged vonal szélesebb sávjában –

a délkeleti szél több helyen viharossá (60-70 km/h) fokozódik, egy-egy 70 km/h feletti lökés is lehet.

Az északkeleti határvidéken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a déli, délutáni órákban szintén számítani lehet átmenetileg viharossá fokozódó délkeleti szélre.

Figyelmeztetés a viharos szél miatt 2019. április 23-án.

Figyelmeztetés a viharos szél miatt 2019. április 23-án.Fotó: met.hu

Az előrejelzés szerint kedden napközben dél felől megnövekszik a felhőzet, délutánra már az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, északkeleten viszont éppen, hogy csökkenhet átmenetileg a felhőzet, és a legtöbb napsütés is ott várható. A felhőkkel együtt egyre többfelé várható eső, délután zápor, a legtöbb az ország középső harmadán, a legkevesebb a Nyírségben.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18, északkeleten 20 és 22 fok között alakul. Késő este többnyire 11 fok köré, északkeleten csak 16 fokig hűl le a levegő.

A nap második felében sivatagi poros eső is befuthat, erről itt írtunk:

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!