Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

A KDNP szerint a világ összes keresztényének üzentek a Srí Lanka-i robbantásokkal

Megdöbbentő üzenetük van a húsvéti Srí Lanka-i merényleteknek, hiszen a távoli földrészen történtek az egész világ keresztényei ellen is irányultak – magyarázta a KDNP vasárnap.

Úgy tudják,

ezek a merényletek is alátámasztják a szomorú tényt, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény.

„A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, a megváltás és a feltámadás örömhírét hirdeti. A brutális támadások emlékeztessenek mindenkit arra, hogy együtt kell fellépnünk az értelmetlen, mások szabadságát korlátozó terrorral szemben!” – áll a KDNP közleményében, amelyben a párt kifejezte együttérzését a hitük megvallása közben meghalt áldozatok családjának, és elutasítják az erőszak minden formáját.

Három keresztény templomot és három szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán. Az eddigi információk szerint több mint százötven ember meghalt, több mint négyszáz pedig megsebesült.

Benyújtották a törvényjavaslatot, betiltják a 18 év alattiaknak az energiaitalok eladását

Latorcai úgy tudja, a „baloldal uszító magatartása” miatt tördelik le a kereszteket a Margit hídon

Hamarosan vége a háborúnak: a KDNP vezetősége felkérte Hölvényi György európai uniós parlamenti képviselőt, hogy legyen a béke szószólója

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt