Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Orbán veje luxusszállót építhet a belvárosban, szerencsére már az engedély is megvan

Megkapta az építési engedélyt a budapesti Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására a BDPST Group, Tiborcz István cége.

A miniszterelnök ki tudja miből milliárdossá lett vejének új komplexumában ötcsillagos szálloda is helyet kap.

A cég közlése szerint a beruházás a főváros építészeti örökségének megóvása és értékmentése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A patinás épületegyüttes, a felújítás után felsőkategóriás design hotelként, illetve prémium lakóépületként működik majd, de üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A korszerűsítés az olasz építésziroda, a Lissoni Architettura tervei alapján, magyar szakértőkkel szoros együttműködésben zajlik majd – magyarázták.

Az ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni, az Autograph Collection Hotels márka alatt.

Közölték: a fejlesztés a belváros három patinás, különböző építéstörténetű és homlokzatú épületének komplex felújítását foglalja magában. Az érintett három épület közül kettő közel egy évtizede üresen áll, emiatt az állapotuk teljesen leromlott. A három ingatlan közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt.

Tiborcz luxusszállodáját egyébként a kormány előzőleg „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségő” beruházássá nyilvánította.

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Halálos tragédia Budapesten

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit

„Jobban teljesít”: a benzin 3,2, a dízel 5%-kal drágább Magyarországon a régiós átlagnál

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

33,48 milliárdért bővítheti Mészáros Lőrinc cége a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet