Szijjártó magyar szakembereket ajánlott fel a Notre-Dame újjáépítéséhez

Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni – magyarázta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte, az anyagi segítségnyújtás mellett a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat,

amennyiben magyar szakemberekre volna szükség

a hétfő este leégett párizsi katedrális megmentéséhez.

A miniszter szolidaritását fejezte ki Franciaországgal és a francia katolikus közösséggel, a tűzvészt pedig minden európai ember közös tragédiájának nevezte.

Magyarország – mint fogalmazott – nem tesz különbséget a világ keresztényei között, támogatja őket üldöztetés vagy természeti csapás esetén egyaránt, miként nemrég a templomokat romba döntő mexikói földrengés után is fölajánlotta a segítségét.

Érdekes mellékszál, hogy a kötelező jópofizás közben a kormány propagandamédiája a szerencsétlen tűzesetet is arra használja fel, hogy a muszlimok ellen sunyiskodjon, és Hoppál Péter is már kereszténység elleni támadással hecceli a követőit az eset kapcsán.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!