Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Figyelmeztető sztrájk lehet szerdán a légiforgalmi irányítóknál

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között.

Kiss Anita szóvivő tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér induló és érkező forgalmát, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalmat is érintheti, kisebb késéseket eredményezhet.

Mint mondta, a távol- és közelkörzeti, valamint torony irányítókat képviselő CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete hirdetett sztrájkot, velük folynak a tárgyalások.

Amennyiben ezek sikertelenül zárulnak, úgy szerdán két órán keresztül lesz munkabeszüntetés.

Az európai légiforgalmi áramlásszervező Eurocontrol pilótáknak kiadott hivatalos értesítése szerint a munkabeszüntetés 11 és 13 óra között várható, ennek idején Budapesten 15 gép landolását tudják megoldani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 46 gépet tudnak majd kezelni. A szintén a HungaroControl által irányított koszovói légtér forgalma zavartalan lesz.