Panamában nyit külgazdasági és konzuli képviselet a magyar kormány

Magyar külgazdasági és konzuli képviselet nyílik Panamában – újságolta Szijjártó Péter a panamavárosi tárgyalásai előtt telefonon az MTI-nek szerdán.

Az ország a Panama-csatorna révén közlekedési, kereskedelmi, biztonsági és stratégiai szempontból egyaránt megkerülhetetlen – magyarázta a magyar külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: éppen ezért fontos, hogy Magyarország, a déli nyitás stratégiája keretében, kiépítse megfelelő pozícióit.

Szijjártó Péter Panamavárosban aláír egy felsőoktatási együttműködésről szóló megállapodást, amelynek révén évente öt panamai diák tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken.

Ezen felül beszámolt arról is, hogy a magyar kormány létrehozott egy 160 millió dolláros (45 milliárd forintos) hitelkeretet a gazdasági együttműködés ösztönzése, a magyar cégek panamai térnyerésének könnyítése érdekében az Eximbanknál. Elsősorban a vízgazdálkodással foglalkozó cégek számára nyílhatnak lehetőségek Panamában, részben az ország nyugati felének gyakran aszályos időjárása, részben az ivóvízhiány miatt – mesélte a külügyminiszter.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!