Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Fagyasztott kutyatetemeket találtak Zalakomárban, egy német férfi házában

Állatvédők szerint szexuális kapcsolatot is folytatott a német a német dogokkal.

Állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy német állampolgár ellen, miután a férfi zalakomári házában hét lefagyasztott kutyatetemet találtak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a nagykanizsai rendőrök a múlt héten egy zalakomári házban

hét, feltehetően német dog fajtájú kutya lefagyasztott tetemére bukkantak, továbbá egy élő német dogot is találtak.

A házban élő 45 éves német férfi a kutyákat összezsúfolva, rossz higiéniai körülmények között tartotta, ezért a rendőrök állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indítottak vizsgálatot, a férfi szabadlábon védekezhet.

Az Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala Facebook-oldalára feltett információ alapján a Dél-Zala Press azt írta: az élő kutyát az állatvédők magukhoz vették, de azt feltételezik, hogy zoofília – vagyis állatokkal folytatott szexuális kapcsolat – történhetett.

Nagyon elegünk van azokból a külföldi állampolgárokból, akik miután otthon a hatóságok látókörébe kerülnek , ide jönnek…

Posted by Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala 18292215-1-20 on Sunday, April 7, 2019

A rendőrség az MTI-nek erre vonatkozóan azt mondta: a rendőrök a helyszínen zoofíliára utaló nyomokat nem találtak, azt pedig még vizsgálják, hogyan pusztultak el az állatok, illetve miért fagyasztotta le őket a férfi.