Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Gyanúsított lett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Fotó: Facebook/Fekete-Győr András

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Fekete-Győr Andrást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség közlemény szerint a Momentum elnökét azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél

az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított,

ezzel pedig akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést,

mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás az ügyben még december 18-án. Fekete-Győr akkor azt mondta a hvg.hu-nak,

egy veszélytelen, játékboltban kapható füstképző eszközt dobott a rendőrök felé, miután a rendőrök felszólítás nélkül könnygázazni kezdték a tüntetőket.

Elmondta, vállalja a felelősséget, hozzátéve, hogy a felelősség szerinte azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket, vagyis a felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.

Fekete-Győr András a mostani gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.