Hadházy Ákos beperli a „hazug és uszító” Marsi Anikót

Valószínűleg óriási öngólt lőtt a TV2 azzal a riporttal, amely Hadházy Ákos szomszédja ellen indított perét igyekezett „tényszerűen” tálalni a nézőknek.

A valamiért „Tényeknek” nevezett műsor legújabb attrakciójában jogerős ítélet hiányában bizonygatták a független képviselőről, hogy „ellehetetlenítette” szomszédja életét, csak hogy megszerezhesse annak ingatlanját.

A politikus a vádakat cáfolja – erről szól a jelenleg is folyamatban lévő per –, és leginkább azon akadt ki, hogy

a kormánymédia már nem csak lejárat, hanem konkrétan uszít egy ellenzéki politikus ellen.

Marsi Anikó azt is állította az adásban, hogy Hadházy „elmenekült”, miután meglátta a bíróságon a TV2 kameráit. A dolog szépséghibája, hogy valamiért egyetlen képkockát sem sikerült a rögzíteniük a propagandistáknak a „menekülő” politikusról.

Hadházy szerint ez a fajta „újságírás” idővel oda vezethet, hogy a heccelésre fogékonyabb rétegek egyszer tettlegességhez is folyamodnak. Posztjához egy fenyegető üzenetet is csatolt, amit állítólag nemrég kapott.

A politikus attól is tart, hogy ellenzéki kollégái – látván a kormánymédia módszereit – visszább vesznek, hogy ellenük ne induljon ehhez hasonló lejárató hadjárat.

Üzenem Marsi Anikónak: nem, nem menekültem el, sem most a mocskos kamerájuk elől, sem előtte sehonnan és ezután sem…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2019. március 30., szombat

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!