Feljelentették a cigánytüzelő fideszest

Feljelentették a cigánytüzelő fideszest
Fotó: MTI/Soós Lajos

Feljelentette Pócs János fideszes képviselőt közösség elleni erőszak és személyi szabadság megsértése miatt Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a hétvégén került nyilvánosságra egy videó, amelyen a fideszes egy cigány származású alkalmazottját a kazánba zárja, de előtte égő papírt is dob a tűztérbe, és azzal „viccelődik”, hogy így égeti el azokat a cigányokat, akikre haragszik.

Csányi Tamás szerint Pócs János cselekménye kimeríti a közösség elleni erőszak, illetve a személyi szabadság megsértése bűntettének tényállását. A feljelentés nyomán a nyomozóhatóság dönthet arról, hogy követetett-e el bűncselekményt Pócs János, mert „az nagyon kevés”, hogy ő azt gondolja, hogy nem – utalt ezzel arra, hogy a fideszes a 444.hu újságírójának azzal takarózott, hogy vicc volt az egész, és állítólag a kazánba zárt férfi kérte a dolgot (aki azóta elhunyt, így az ő verziója nem ismert).

Csányi közölte azt is, a Jobbik felszólítja a Fideszt, hogy azonnal hívja vissza Pócs Jánost a parlamenti mandátumából. A legetikusabb az lenne, ha a képviselő kérne bocsánatot és maga mondana le – jegyezte meg, hozzátéve, hogy

ha egy jobbikos politikus készített volna hasonló videót, akkor még aznap „élve keresztre feszítik”.

Talán már a Jobbik betiltását is napirendre tűzték volna – mondta, felróva: a kormányoldalon most mindenki készséggel elfogadja Pócs János teljesen „hiteltelen, átlátszó magyarázatát” a felvétellel kapcsolatban, és annyival letudják, hogy az nem volt szerencsés.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!