Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Fidesz: Gyurcsányék elvennének a családoktól, a migránsoknak pedig adnának

Úgy tudja, „ha tehetnék, ezt csinálnák”.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Gyurcsányék megint elvennének a gyermekes családoktól, a migránsoknak pedig adnának.

Halász János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a DK családokat érintő felvetéseire reagálva azt mondta: Gyurcsányék kormányzásuk alatt is mindig csak elvettek a gyermekes családoktól.

Elvették az egy- és a kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, elvették a hároméves gyest, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat zártak be, a családokat adóemelésekkel, megszorításokkal sújtották – sorolta.

A frakciószóvivő szerint

„ha tehetnék, ugyanezt csinálnák most is”.

Halász úgy tudja, Gyurcsányék nyíltan bevándorláspártiak, a nemzetek Európájának megszüntetésén, a kontinens migránsokkal betelepítésén dolgoznak. A Gyurcsány-párt egyik politikusa, Bauer Tamás nyíltan ki is mondta, hogy ők a migránsokban, nem pedig a családtámogatásban látják Magyarország jövőjét – emlékezett vissza Halász.