Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Először lehet női államfője Szlovákiának

Az Európa-párti, liberális jogásznő a legesélyesebb.

Először lehet női államfője Szlovákiának
Fotó: Wikipedia.org

Az előzetes felmérések alapján először lehet női államfője Szlovákiának Zuzana Čaputová polgárjogi aktivista személyében – mondta Jarábik Balázs politológus szombat reggel az M1-en

A politológus szerint a 44 éves jogásznő esetleges megválasztása egyben generációváltást is jelez a szlovák politikában. A választások azonban elsősorban nem Zuzana Čaputováról szólnak, hanem a még tavaly lemondott Robert Fico miniszterelnökről, valamint Ján Kuciak újságíró és menyasszonyának meggyilkolásáról – tette hozzá.

Jarábik szerint annak ellenére, hogy Fico tavaly decemberben megbukott, pártja, a Smer továbbra is kormányon van, és a volt miniszterelnök továbbra is jelen van a politikában. „Agyonnyomja a szlovák politikát a személyiségével, s azzal a konfliktussal, amit hordoz, és (…) Zuzana Čaputovát azért is ismerték meg, mert ő nem Fico” – magyarázta.