Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Megtalálta az MNB, hogyan gátolja a lakásárak további emelkedését

Szigorítaná az illetékszabályozást a befektetési célú lakásvásárlások esetében a Magyar Nemzeti Bank a nemrég közreadott 330 pontos versenyképességi programja szerint.

A Magyar Nemzet azt írja, az MNB ezzel a lépéssel a lakások drágulását próbálná fékezni, mivel úgy látják Budapesten a befektetői vásárlások miatt nőnek rohamosan az ingatlanárak.

Jelenleg 4 százalék az illeték, ez egy 50 milliós lakás tekintetében 2 millió forintos teher. A lap szerint

ennek duplájára emelése sem járna komolyabb hatással abban az esetben, amikor valaki kiadási célból veszi a lakást.

Az MNB a befektetési motiváció nehezítése érdekében a csok összegének differenciálását is javasolja a már tulajdonolt ingatlanok száma alapján, és az is felmerült, hogy a drágulást a lakossági megtakarítások ingatlanpiacon kívülre terelésével is lehetne hűteni.

A kormánypárti lapnak nyilatkozó ingatlanszakértő szerint járható út lehet az illetékdifferenciálás:

a harmadik/többedik lakásnál érdemes lenne az illetéket emelni.