22 fokot hozhat a hosszú hétvége

Egy kisebb botlás után ismét rákapcsol a tavasz.

Utcai hőfokmérő a tavaszias napsütésben Budapesten a Szent István körúton 2019. február 28-án.
Utcai hőfokmérő a tavaszias napsütésben Budapesten a Szent István körúton 2019. február 28-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön felszakadozik a felhőzet, a gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől ismét felhőzet-növekedés kezdődik. Helyenként előfordulhat gyenge eső, zápor.

Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az északi országrészben pedig erős lökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.

Március 15-én, pénteken reggelre a Dunántúlon, kora délutánra keleten is csökken, ugyanakkor a déli óráktól nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. A két felhős időszak között legalább néhány órára kisüt a nap. Éjjel elszórtan, reggel, délelőtt keleten, délutántól nyugaton több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé erős, néhol viharos lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Szombaton erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Kezdetben szórványosan, délután már csak helyenként valószínű eső, zápor. Délnyugaton időnként megélénkül a változó irányú, másutt többfelé megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között várható.

Vasárnap általában gyengén felhős, fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugati, déli szelet nagy területen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7,

a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!