Elvérezhetett Kásler grandiózus egészségügyi reformcsomagja

Nem került még a kormány elé Kásler Miklós egészségügyi javaslatcsomagja, a Népszava szerint azért, mert túl sok pénzt vinne el a megvalósítása.

Kásler még február végén rukkolt elő egy komplex, szinte a teljes egészségügyi ellátórendszert érintő javaslatcsomaggal, melybe többek között belekerült az Egészséges Budapest program, a Semmelweis Egyetem fejlesztése és a népbetegségek – daganatos-, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati, pszichiátriai betegségek – kezelése is. A lap szerint

a 2022-ig tekintő tervek 1000-1500 millió forintot vittek volna el, a pénz nagy része építkezésekre ment volna.

A Népszava most úgy értesült, a grandiózus egészségügyi program időközben

már a tárcaközi egyeztetésen elvérzett, napirendre sem tűzte a kormány.

A lap szerint idén nincsen pénz a programra, 2020-ban sem biztos, hogy lesz, ezért át kell ütemezni azt.

A Népszava megemlíti, Kásler egészségügyi szupercsomagjának meghirdetése után jelent meg a Magyar Nemzeti Bank 330 pontos versenyképesség-javítási programja, melynek tizede az egészségügyről szól. A lap által megkérdezett szakértők szerint azonban ennek a programnak sem biztos még a jövője.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!