Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Engedett az MTA a kormány nyomásának, kiszervezik a kutatóintézeteket

Közös szándéknyilatkozatot írt alá Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, melyben az áll, hogy egyben maradhat a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata, az elnök ugyanakkor tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy az akadémia szervezetén kívül kívánják azt működtetni.

A létrehozandó testület(ek)be az MTA és a kormány paritásos alapon küld képviselőket a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. Az irányító testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt, működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az intézetek az MTA névjegyét (brandjét) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek – áll a dokumentumban.

A felek kiemelték, hogy a kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén – beleértve a finanszírozást is – működik. Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi, ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.

Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat. A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019 évi színvonalon biztosított

– tartalmazza a szándéknyilatkozat.

Puhára esett: kiderült Palkovics László új munkahelye

Elfogadta Palkovics lemondását Orbán, önálló energiaügyi minisztériumot hoznak létre

Reagált a Miniszterelnökség a Palkovics László távozásáról szóló hírekre

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt