Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Újabb 1 milliárd forintot kapott a felcsúti focialapítvány

Több mint egymilliárd forint TAO-pénz érkezhetett a napokban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz – írja az Mfor.hu, megjegyezve, hogy az MLSZ az idei szezonban már 2,3 milliárd forintos TAO-támogatást hagyott jóvá a szervezetnek.

Azt nem tudni, hogy az összeget egyetlen cég ajánlotta-e fel Orbán Viktor kedvenc fociakadémiájának, vagy több forrásból jött össze.

Az Mfor.hu megjegyzi, a gigászi juttatással

a felcsúti akadémia a teljes szezonra kiosztott pénzek 82,5 százalékát le is hívta.

Egyébként ez az összeg csak a töredéke annak, amely TAO-pénzként érkezett eddig Felcsútra, mert az már közel 20 milliárd forintra rúg – ennyi adóforintot csatornáztak át haveri cégek kormányzati segítséggel az alapítványba annak megalapítása óta.

Máshol egyébként nem megy ilyen simán a pénzek lehívása: a Kecskeméti Labdarúgó Akadémiának pl. 1,029 milliárdot hagyott jóvá az MLSZ, de ebből csak 156 millió forintot sikerült kinyerniük a mai napig, az Alba-Fehérvár Kosárlabda Kft. pedig az elfogadott 1,4 milliárd forintból csupán 30 milliót tudott mostanáig lehíni – jegyzi meg a lap.