Megmondta a minisztérium: javult a magyarok életszínvonala

„Milyen a hangulat tifelétek? Azt olvastam, kitűnő!”

A kiskereskedelmi forgalmi adatokból az látszik, hogy a többség Magyarországon tudott egyet előre lépni, a magyarok életszínvonala javult – adta elő György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a közmédiában.

Az államtitkár annak kapcsán nyilatkozott meg a kormányzati imasátorban, hogy a KSH kihozta, januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

György László kedvezőnek tartja, hogy a munkavállalók és családok fogyasztása gyorsabb ütemben nő, mint a gazdaság, de lassabban, mint ahogy a bérek emelkednek, vagyis az emberek gyarapodnak, de félre is tesznek. A gazdaság 2018-ban éves szinten 5 százalékkal nőtt, a kiskereskedelem 6 százalékkal, a reálbérek pedig 9-10 százalékkal.

A januári kiskereskedelmi forgalmat kedvezően befolyásolta a minimálbér és a garantált bérminimum 2019 eleji emelése, továbbá a gyermeket vállaló családoknak nyújtott kedvezmények körének bővülése – mondta az államtitkár, aki szerint

„a miniszterelnök által bejelentett több százmilliárd forintos családpolitikai intézkedéscsomagtól további pozitív hatások várhatók”.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!