Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Bejelentették, eljárást indít a Néppárt a Fidesz ellen

Bejelentették, eljárást indít a Néppárt a Fidesz ellen

„Az Európai Néppárt 12 tagpártja kilenc országból kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. Ezt a kérdést a párt politikai választmányának március 20-i ülésén tárgyaljuk meg”

idézi a hvg.hu az AFP hírügynökséget, amelynek Joseph Daul, a pártcsalád francia elnöke beszélt a Fidesz kiutálódásának legújabb fejleményeiről.

Daul megjegyezte, a döntés a párt valamennyi tagjától függ, ezért nem lehet megjósolni a végeredményt.

A hvg.hu emlékeztet: a Fidesz elleni eljárást azt követően indítványozták a tagpártok, hogy európai szinten is felháborodást váltott ki a kormány legújabb plakátkampánya, amely az Európai Bizottság migrációs politikája ellen irányult. Azt is rossz néven vették, hogy a plakátokon Soros György mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is szerepel, vagyis

Orbánék a saját pártcsaládjuk politikusát rántották bele a gyűlöletkampányba,

csak hogy az unásig gyalázott Soros mellé valami friss arc érkezzen.