Szijjártó elmesélte, mikor lesz erős Európa, és elsütötte a nap poénját

Három, kettő, egy, migráns!

Európa akkor lesz erős, ha a családok Európája lesz, mert ha a migránsok Európája valósul meg, akkor gyenge lesz – magyarázta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, aki szerint úgy tűnik, a világ vagy csak fekete, vagy csak fehér lehet.

A kormánynak kedves Századvég Alapítvány által szervezett „Európa jövője: család vagy migráció” című konferencián a miniszter közölte, az EU előtt álló kihívásokból viták fakadnak, és ezek a viták az európai parlamenti választásban csúcsosodnak majd ki, amelynek a tétje, hogy erős vagy gyenge lesz Európa.

Azaz Európa a családok vagy a migránsok Európája lesz-e.

Szijjártó Péter – akit a kormány legújabb sorosozó-junckerező plakátkampánya miatt nem fogad a németországi Baden-Württemberg kormánya – elmondta, az erős Európa eléréséhez

  • engedni kell a versenyt az unión belül is,
  • vissza kell adni az európai polgárok és családok biztonságát,
  • folytatni kell a bővítést,
  • meg kell őrizni a keresztény kultúrát és európai identitást,
  • továbbá tisztességes vitát kell folytatni a következő uniós költségvetésről, amelynek a családokat és nem a migránsokat kell a fókuszba helyeznie.

A miniszter azt is elmagyarázta, ő úgy tudja,

sokszor letagadják azt a tervet és szándékot a brüsszeli bürokrácia részéről, hogy továbbra is migránsokkal árasszák el a kontinenst.

Ezután jött a mondat, ami az érzelmi propagandára elvert legutóbbi 56,6 milliárd fényében legalábbis furán hangzik: Szijjártó Péter ugyanis arról beszélt, nem baj, ha vita zajlik az EU jövőjéről,

de az baj, ha azonnal érzelmi síkra terelődik a vita.

„A vitákat a kölcsönös tisztelet és józanész alapján kell megvitatni” – magyarázta Szijjáró, és a háttérben felsírt néhány „üzenjük Brüsszelnek”, és „Önnek is joga van tudni” típusú plakát a józan ész és a tisztelet hangján.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!