Magyarországon is több tucat volt SS-tag kap a mai napig „Hitler-nyugdíjat”

Világszerte máig kétezernél is többen kapnak nyugdíjat azért, mert a második világháború idején a náci Waffen-SS tagjai voltak – derült ki a múlt héten egy, a belga parlamentnek benyújtott dokumentumból. Az egykori náci szerepvállalásért Magyarországra is csorog a pénz.

A Euronews azt írta, Belgiumban mintegy harmincan kapnak juttatást a német államtól. Közülük többeket kollaboráció miatt a háború után elítélték ugyan, de máig 435 és 1275 euró (139 és 408 ezer forint) közötti összeg üti a markukat Németországból.

A Blikk információi szerint

Magyarországon 48-an részesülnek ilyen, úgynevezett „Hitler-nyugdíjban”.

Marchut Réka, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa a lapnak azt mondta, korántsem biztos, hogy önként jelentkezőkről van szó, ugyanis míg korábban csak a szigorú feltételeknek megfelelő önként jelentkezők közül válogatták ki az SS-tagokat, addig 1944-ben már kényszersorozással töltötték fel a testületet. A Magyarországon élő svábokat pedig például eleve nem a hadseregbe, hanem az SS-be hívták be.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!