Orbán miatt is távozik az Európai Néppártból egy horvát párt

Többek között a magyar miniszterelnök gyűlöletpolitikája miatt sem vállalnak tovább közösséget az EPP-vel.

A Horvát Parasztpárt (HSS) elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy a párt kilép az európai kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP), a végleges döntést a közgyűlés hozza majd meg – írta a horvát Vecernji List hétfőn.

Azt írták, „nincs helyünk olyanok között”, akik Horvátországgal szemben területi igényeket támasztanak, mint Alexandar Vucic szerb államfő, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki

„be szeretne törni a horvát médiapiacra, hogy gyűlöletet szítson, és a parasztpárt számára elfogadhatatlan eszméket népszerűsítsen”.

„A legkevésbé van helyünk ugyanakkor a hazai árulókkal egy csoportban, akik magukat a horvát nemzeti érdekek őrzőinek nevezik, miközben csendben mindent külföldi kézre juttattak, utoljára éppen az INA-t” – hangsúlyozta a párt a nemzeti olajvállalatra utalva.

A horvát parasztpárt éveken keresztül természetes partnere volt a jelenleg is kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ). Miután 2016-ban a HSS élére megválasztották Kreso Beljakot, a párt erősen balra tolódott. Jelenleg négy parlamenti képviselője ellenzékből politizál. Bár 2015-ben még a HDZ-vel, 2016-ban már a szociáldemokratákkal indult közös listán az előrehozott parlamenti választásokon. Az elmúlt két évben a HSS számos tagját kizárták a pártból, mert azok nem értettek egyet az új vezetéssel, köztük Marijana Petir európai parlamenti képviselőt is.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!