Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Belföld

Menczer Tamás ledobta az atomot Magyar Péterre

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Havi 800 ezret kapott az MTA-tól Palkovics László évekig, holott egy publikációja sem volt

Kezdhette volna saját magával az MTA racionalizálását.

Harta ViktorHarta Viktor

A Magyar Tudományos Akadémia egyes munkatársai úgy vesznek fel fizetést az akadémiától, hogy évek óta nem is publikálnak

– kezdte legújabb uszítókampányát a kormányzat, ezúttal az MTA ellen, most azonban kiderült, saját miniszterük az, aki teljesítmény nélkül tett el onnan havonta vagyonokat.

Évi két publikációt kellett volna ugyanis produkálnia Palkovics László innovációs miniszternek a szerződése alapján, de a Magyar Narancs szerint ezt sem teljesítette; a havi 800 ezer forintot azért felmarkolta.

Palkovics 2013 óta rendes tagja a „hatékonyabb forráselosztás” címszóval éppen most ledarálandó MTA-nak, 2000-től 2018 júliusáig pedig az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) is munkatársa volt.

  • Az MTA rendes tagjaként havi 455 ezer forintnak örülhet,
  • a SZTAKI-nál ehhez még havi 800 ezer forintot zsebelt be.

A SZTAKI-pénzért Palkovicsnak évente legalább két publikációt le kellett volna tennie, a Magyar Narancs viszont most arról számolt be,

2014 óta nem publikált semmit a jelenleg miniszterként tengődő fideszes.

A lap kikérte az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól Palkovics esetleges, 2014 utáni publikációit, hátha, mégis… Azok azonban nem érkeztek meg, és egy válaszból kitűnik, hogy tényleg nincsenek is ilyenek a miniszter elmúlt éveiből.

Palkovics 2014 nyarától Emmi-államtitkár volt, ezért a minisztérium úgy magyarázta:

„kutatási tevékenysége így azóta csak szakmai tanácsadásra terjedhet ki“.

De a havi 800 ezer forint azért tavaly júniusig csak jövögetett, és ez még a vagyonnyilatkozatából is világosan látszik.

Ez is érdekelhet

Puhára esett: kiderült Palkovics László új munkahelye

Elfogadta Palkovics lemondását Orbán, önálló energiaügyi minisztériumot hoznak létre

Reagált a Miniszterelnökség a Palkovics László távozásáról szóló hírekre

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Magyar Péter: Orbán Viktor térde reszket

Magyar Péter azt kérdezi Orbántól, hogy ha két éve „háborús veszélyhelyzet” van, van-e hová elbújni?