Beteg a szíve, kiengedték a börtönből M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót

Beteg a szíve, kiengedték a börtönből M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót

Egészségügyi okokkal indokolva megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását.

A férfi ügyvédje hétfőn számolt be a fejleményekről. M. Rihárdot azután helyezték előzetesbe, hogy többször is megszegte házi őrizetének feltételeit.

A 444 az ügyvédre hivatkozva azt írja, a férfi letartóztatásának megszüntetését még a januárban kezdődött tárgyaláson kérték, arra hivatkozva, hogy

súlyosbodott a férfi szívbetegsége, és bármikor életveszélyes állapotba kerülhet.

Az orvosszakértői vélemény szerint M. Richárd a szívének bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved, és emiatt szívbillentyű-cserére van szüksége. A vádlott jelenleg nincs közvetlen életveszélyben, de állapota romolhat, műteni kell.

A bíróság rábólintott a kérelemre, így a férfi a fővárosban és Pest megyében szabadon mozoghat.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!