Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Visszaadta jogosítványát a 98 éves Fülöp herceg

Nem kapkodta el a döntést.

Visszaadta jogosítványát a 98 éves Fülöp herceg

Miután néhány hete balesetet okozott, majd ismét szabálytalankodott a 98 és Fülöp herceg, végre magába szállt és visszaadta a jogosítványát.

II. Erzsébet brit uralkodó férjével szemben még tart a rendőrségi vizsgálat, de az idős herceget számos bírálat érte, és szombat este kiadott rövid közleménye szerint végül is úgy döntött, hogy felhagy az autóvezetéssel.

A királyi család első számú londoni rezidenciájának tájékoztatása szerint az edinburghi herceg gondos megfontolás után úgy döntött, hogy beszolgáltatja vezetői engedélyét a rendőrségnek, és ez szombaton meg is történt. A palota hangsúlyozta, hogy Fülöp herceg önként, saját elhatározásából adta vissza jogosítványát.

Fülöp hercegre – ha megállapítják felelősségét – hatósági intézkedések várhatnak, a történtek után kiadott rendőrségi közlemény szerint ugyanis az ütközés körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják, és a hatóság „meghozza a vizsgálati eredménynek megfelelő intézkedést”.

Fülöpnek régi szenvedélye volt az autóvezetés, és a herceget mindeddig rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák – Windsor, Sandringham, Balmoral – környékén. Az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő Londonon kívül szintén rendszeresen maga vezeti járművét, ha nem hivatalos programokra tart.