Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

„Még mindig jobb az egészségügy, mint Afganisztánban” – kitálalt az orvosi kamara elnöke

Szilágyi SzabolcsSzilágyi Szabolcs
„Még mindig jobb az egészségügy, mint Afganisztánban” – kitálalt az orvosi kamara elnöke

Nem lát előrelépést az egészségügyben Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki a 24.hu-nak adott interjút. Éger szerint nagy előremozdulás már csak azért sem várható, mert ismeri a 2020-21-es költségvetés számait, ebből pedig az tűnik ki, hogy az egészségügy rendbetétele továbbra sem élvez majd prioritást.

A kamara elnöke arról is beszélt, hogy a „munkától megszakadó”, keveset kereső orvosokat

bosszantja a kormány sikerkommunikációja,

miközben valójában „nagyok a bajok”. Elöregedett, elégtelen létszámú, kiégett, rosszul fizetett munkavállalói gárda van, ami miatt óriási problémák vannak az egészségügy egészében.

Úgy látja, az egészségügyi kormányzat a rendszerváltás óta folyamatosan és tudatosan inkompetens, és nem kivétel ez alól a Kásler-féle minisztérium sem.

A hálapénz kérdését Éger szerint a kormányzatnak kellene megoldania. Például azzal, hogy normális fizetést adnak az orvosoknak.

Ma Magyarországon sürgősségi ellátást kapni olyan, mint a lottó. Ugyanolyan eséllyel lehet kapni párizsi vagy müncheni színvonalú ellátást, mint meghalni az országút szélén. Szerencse dolga.

De ennek nem szerencse dolgának kellene lennie – fogalmazott Éger István.

Elzavarták Éger Istvánt, új elnöke van az orvosi kamarának

Éger István szerint nem fütyülték ki az orvosok az államtitkárokat

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Tömeges ételmérgezés volt egy magyar kórházban

Rossz hír érkezett Karsai Dánielről, kórházban ápolják

Forgalmas utcán esett össze egy férfi Gárdonyban, autósok mentették meg az életét