Üzent a kormány a nyugdíjasoknak

Ha minden jól megy, lesz jutalomfalat még az őszi választás előtt, és miért ne menne jól?

Rétvári Bence Emmi-államtitkár újságírók elé állt, és elmondta az ország szépkorúinak, hogy minden szuper – de csak addig, míg polgári kormánya van az országnak.

Rétvári szerint az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely „szavakban és tettekben is megbecsüli őket”.

Ezek szerint a nyugdíjasok megbecsülésének jele a 28 500 forintos minimálnyugdíj is, mely bő tíz éve nem emelkedett, és 2020-ig nem is fog.

Rétvári a sajtótájékoztatón mesélt arról is, hogy az előző időszakban egy havi nyugdíjat elvettek a nyugdíjasoktól, ugyanis a Gyurcsány-kormány 2008-ban 8 százalékkal, a Bajnai-kormány pedig 6,4 százalékkal csökkentette a nyugdíjak értékét.

2010 óta azonban 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nőtt – magyarázta, zárójelbe téve, hogy közben volt egy gazdasági világválság is, és arra sem tért ki az államtitkár, hogy a mintegy 3000 milliárd forintra rúgó magánnyugdíjpénztári megtakarításokat miként nyúlta le a kormány 2011 elején a dicséretes „növekedés” érdekében.

Rétvári emlékeztetett, a kormány év elején az infláció mértékével számolva határozza meg a nyugdíjemelés összegét. Ha az infláció a tervezett érték alatt van, akkor a különbözet a nyugdíjasoknál marad és a következő évtől beleépül a nyugdíjakba, ha viszont az infláció magasabb lesz, akkor novemberben kompenzációban részesülnek.

Ebben a rendszerben tehát a nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet

– magyarázta az államtitkár, aki ezután bedobta a meglepetésfalatot, amire így pár hónappal az őszi választások előtt tényleg senki nem számított:

ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható prémium.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!