Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Halottakakat kiásó, sertéspestises vaddisznókat evő sakáloktól retteg egy román falu

A Kedvencek temetője ehhez képest gyengéd matiné.

Igazi horrorsztoriról számolt be a Maszol.ro: annyira elszaporodtak az aranysakálok a romániai Tulcea megyei Caraorman falu környékén, hogy

megeszik a sertispestisben elhullott vaddisznókat, megtámadják a háziállatokat, valamint egy halottat is kiástak a temetőben.

A helyi sajtó az utóbbival kapcsolatban azt írta, az állatok egy nemrég elhunyt asszony koporsóját hantolták ki, meg is rágták a koporsót, de végül nem boldogultak vele. A helyiek attól tartanak, a kiéhezett sakálok napokon belül eljutnak a halottakig is.

A ragadozók – melyek közül 57-et már kilőttek, de úgy látszik, nem volt elég a ritkítás –, már levadászták a környék állatállományát, emellett rendszeresen betörnek az udvarokba, ahol elpusztítják a háziállatokat is, és

állítólag már egy gyermeket is megtámadtak.