Utasok vettek jegyet egy 74 éves nőnek, miután a kalauz szívózni kezdett vele a tápiógyörgyei vonaton

Vannak még jóérzésű utasok, akik a MÁV helyett is emberségesek.

Tömegek osztanak egy Facebook-posztot, mely szerint leparancsolt egy ránézésre is nyugdíjaskorú nőt a kalauz a Budapestről Tápiógyörgyére tartó vonatról, mivel lejárt a fényképes igazolványa.

Sziasztok! Ma hazafelé utaztunk Budapestről a negyed 5-ös vonattal mikor egy kedves kalauz hölgy lerakta a vonatròl a 74…

Közzétette: Ráhel Szilágyi – 2019. február 3., vasárnap

A vasárnap megjelent beszámoló szerint a 74 éves nő Budapestről szeretett volna hazavonatozni Tápiógyörgyére, amikor

az érkező női kalauz azt mondta neki, jegyet kell vennie pótdíjjal, vagy pedig le kell szállnia a szerelvényről, ami addig nem is indul tovább, míg ez a probléma meg nem oldódik.

A nyugdíjas nőnek – aki már kilenc éve beletartozik az ingyen utazók táborába – az volt a bűne, hogy lejárt az igazolványa, amivel igazolhatta volna, hogy valóban elég idős, így

végül egy, a vonaton utazó pár vett neki jegyet.

A 444 azt is kiderítette, hogy a néni a tápiógyörgyei idősotthon alkalmi lakója, de oda csak tisztálkodni és enni jár be. Van egy lakókocsija, melyet egy apró kályhával melegít, de nem szeretné feladni, ezért nem költözik be az otthonba.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!