Fideszes elemző: a főpolgármester-jelölti előválasztás egy roncsderbi

Fideszes elemző: a főpolgármester-jelölti előválasztás egy roncsderbi

A Fidesz-közeli Századvég elemzője szerint „roncsderbi” folyik a baloldali előválasztáson, úgy tudja, két alapvetően népszerűtlen politikus, az MSZP-s Horváth Csaba és a párbeszédes Karácsony Gergely verseng egymással a főpolgármester-jelöltségért.

Lánczi Tamás az M1 propagandakanális hétfő esti műsorában elemzett, szerinte aki mellé Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke odaáll, az már szinte „politikai halott”,

ez semmiképpen sem jó jel Karácsony Gergelynek.

A „szakértő” felvetette, hogy mekkora legitimációt ad a baloldali jelölteknek egy kétmilliós városban, ha ketten együtt gyűjtöttek össze nagyjából tízezer ajánlást. Mondhatja-e majd az előválasztás győztese, hogy mögötte áll a baloldali szavazók jelentős hányada – tette fel a kérdést Lánczi.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!