Már csak tömegkatasztrófák ellátását tudja garantálni a Honvédkórház sürgősségi centruma

A többit meg csak ha éppen úgy jön ki a lépés.

Hiába állítja a kormánypropaganda, hogy minden rendben van a Honvédkórház sürgősségi ellátásán, a gyakorlatban most is csak a minimális, úgynevezett katasztrófa-ellátást garantálja az osztály helyzete – írja a Népszava.

Ez derült ki abból a pályázatból, amit tavaly augusztusban nyújtott be Burány Béla a sürgősségi centrum vezetésére. A megbízott osztályvezető szerint

„e minimális működés” nem egyéb mint, hogy a „tömeges sérülttel” járó eseményeknél szükséges eljárásokat kórházi körülmények között alkalmazzák.

„A fentieket meghaladó szakmai, illetve egyéb szolgáltatási igényeit csak ezeket követően és csak az aktuális lehetőségekhez mérten tudják csak biztosítani” – olvasható a pályázatban.

A megbízott osztályvezető szerint a béremelkedések és a munkafeltételek javulása fél év múlva érezteti hatását, ekkor lehet elegendő orvos az osztályon. A szakdolgozók bére viszont nem emelkedett kellő mértékben, így egyelőre úgy fest, később sem lesznek képesek a minimális működésnél többre.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!