Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Megvan Andy Vajna temetésének időpontja

A Blikk szerint már el is hamvasztották, és hagyományos sírhelye lesz.

Január utolsó napján helyezik végső nyugalomra a 74 éves korában elhunyt Andy Vajnát Budapesten – tudta meg a Blikk, bár a lap korábban arról is fantáziált, hogy Los Angelesben helyezik végső nyugalomra a fideszes oligarcha-producert, de csütörtökön kiderült: Budapesten temetik.

A Blikknek a Fiumei Úti Sírkertet üzemeltető Nemzeti Örökség Intézet igazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin mondta állítólag, hogy a család kérése volt: az ország egyetlen nemzeti emlékhelyén temessék el.

Vajna Tímea már ki is választotta a sírhelyet, a temetésre január 31-én kerül sor. Ezután Andy Vajnát a 41-es művészparcellában helyezik örök nyugalomra, közvetlenül Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós rendezők sírja mellett

– írta a lap, és információik szerint a temetkezési szolgáltatással megbízott cég kedden kezdi meg a parcellarész előkészítését.

Úgy tudják, a filmproducert már elhamvasztották, és hagyományos sírhelye lesz.

2,6 milliárdos luxusvillát vásárolt Vajna Tímea

Vajna Tímeának még mindig fáj a tüdeje és a mellkasa

Kiderült, kitől bérli a 850 milliós budai luxusvillát Vajna Tímea

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Rengeteg pénzt találtak Ferencvárosban egy fa alatt, senki nem keresi