Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Pisztollyal a zsebében ment iskolába egy hatéves kisfiú Ohióban

Egy hatéves kisfiú pisztollyal a zsebében jelent meg az iskolában Ohio állam fővárosában, Columbusban – jelentette a Fox televízió a helyi rendőrségre hivatkozva.

A tanárokat valaki telefonon arról értesítette, hogy az egyik diák – aki éppen akkor érkezett meg – nadrágzsebében „valami nagyon nehéznek látszó tárgy van”. A tanárok az iskola kapujához siettek, átvizsgálták a fiú ruháját, és gyorsan elvették tőle a kézifegyvert.

A kiérkező rendőrség megindította a nyomozást, de a gyerek ellen – mivel kiskorú – nem emeltek vádat. Egyelőre azt vizsgálják, hogyan juthatott fegyverhez. A kisfiú szüleit azonnal értesítették.

Az Egyesült Államokban a fegyvertartás alkotmányos jog, de csakis a felnőtteknek. A fegyverekkel elkövetett bűncselekményeket figyelő Gun violence portál szerint az amerikai felnőttek egyharmadának van legalább egy fegyvere.

Földrengés volt New York környékén, az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékén

Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogat, Donald Trumpot is megnézi

Már sajátjai is nyírják Trumpot: a Republikánus Pártnak „jobb ajánlattal” kell előállnia

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik