Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Rosszul lett és meghalt egy sofőr Baktalórántházán

Vezetés közben, rosszullét miatt halt meg egy gépkocsivezető szerda reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Korábban a katasztrófavédelmi főigazgatóság azt írta, hogy

az autó vezetője az elsődleges vizsgálat szerint baleset következtében vesztette életét, miután autójával árokba sodródott.

A rendőrség tájékoztatása szerint azonban a férfi járművezetés közben lett rosszul. Közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.

Több helyen is gázolt a vonat csütörtök délelőtt

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Halálos tragédia Budapesten

Kigyulladt Kaposvár legnagyobb épülete, menekítették az embereket

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon