Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy fiatal magyar kézilabdázó

Forgalomlassító tüntetés volt Cegléden, kétnaponta megismételnék

A Ceglédi Panoráma írta meg, hogy Cegléd is csatlakozott az országos forgalomlassító akciókhoz, az első, „Elegem van” címet viselő megmozdulásra hétfő délután került sor, több mint 40 autóval tartottak demonstrációt.

A menet rendőri felvezetéssel indult a Mozdony utcai áruház parkolójából 4 órakor és végigvonultak a városon. Menet közben is több szimpatizáns csatlakozott hozzájuk, és a tudósítás szerint

járókelők is hangosan biztatták az autósokat, de voltak, akik inkább beintettek nekik.

A szervezők között a PDSZ részéről Kovács Zoltánt, egy közlekedési szakszervezettől pedig Magyar Károlyt lehetett felfedezni, emellett a város képviselő-testületének több ellenzéki tagja (a jobbikos Horváth Gábor és párttársa, Csuri Károly, valamint az MSZP-s Nagy Tamás) is részt vett a tiltakozásban.

Horváth szerint ez csak a kezdet volt,

innentől minden hétfőn, szerdán és pénteken találkoznak a Mozdony utcai CBA-parkolóban 15:45-kor, és végigmennek a hétfői útvonalon.

Elmondta, az akció párton kívüli rendezvény, mellyel a rabszolgatörvény, a helyi és országos szinten törvényesített korrupció, valamint a kormány egészségügyet, oktatást tönkre tevő politikája ellen tiltakoznak.

Elgázolt egy embert a vonat Ceglédnél

Halálra gázolt egy nőt egy teherautó Cegléden

Kiesett a negyedik emeletről egy 7 éves gyerek Cegléden

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Magyar Péter: Orbán Viktor térde reszket