Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Kövér a tüntetőkről: ez a fajta embertípus mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után

Mondjuk együtt: neo-bol-se-vis-ta cső-cse-lék!

A világvégéről nem festettek még olyan borongós képet, mint amilyet Kövér László a kormányellenes tüntetőkről a Pesti Srácoknak adott interjújában.

Az Országgyűlés elnöke szerint az ellenzék újabb és újabb határokat lép át, mindezt azért, hogy kiprovokálja a többség ellenlépéseit, hogy azt hazudhassák, Magyarországon nincs demokrácia.

„Egy neobolsevista társaság randalírozott itt a téren, akik éppen olyanok, mint történelmi elődjeik. Egyrészt kizárólagosságra törnek, másrészt erőszakosak, ráadásul amorálisak, amit azzal a – semmivel sem alátámasztható – meggyőződéssel próbálnak igazolni, hogy szellemi fölényüknél fogva ők azok, akik arra hivatottak, hogy megváltsák és felszabadítsák a szegény rabszolgasorba taszított többséget. Ez a fajta embertípus, ha a történelem fordulatai hatalomhoz juttatták, mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után”

– idézte Kövért a Pesti Srácok.

A házelnök Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét sem kímélte az interjúban. Hozzátette, az utcán zavargó „csőcselék” – tisztelet a megvezetett kivételeknek – ugyanazt csinálja, mint amit a Parlamentben tett az ellenzék, mikor megpróbálták megakadályozni, hogy az országgyűlés megszavazza a rabszolgatörvényt.

„Szabó Tímeának régóta van egy természetellenes vonzódása, amit nehezen tud magába rejteni. Valóban, a „please metoo” jegyében nagyon szerette volna, ha elviszi őt a házőrség, és a jelenetet mindenütt élőben közvetítik, de ezt a szívességet nem tettük meg neki, sem másoknak. […] Remélem, a rendőrség eljár majd mindenkivel szemben, aki túllépte a törvény határait, és azt is remélem, hogy a parlamenti randalírozás sem lesz majd lezárható egy egyszerű házszabálysértésért kirótt szankcióval, hanem lesz komolyabb következménye is”

– vélte kövér, aki 1986-ban az MSZMP KB társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt, 1987-88-ban pedig Soros-ösztöndíjasként kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Kirúgták a munkahelyéről a Magyar Péter szombati tüntetésén felszólaló volt lelkészt

Pánik a Karmelitában, vasárnap egész nap üléseztek Rogánék

Elképesztő számok: ennyien vehettek részt Magyar Péter szombati tüntetésén

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik