Keresi a rendőrség a srácot, aki gördeszkájával kisiklatta a villamost a Széll Kálmán téren

Keresi a rendőrség a srácot, aki gördeszkájával kisiklatta a villamost a Széll Kálmán téren
Fotó: Hírek Ma/Olvasónktól

Csütörtökön írtuk meg egy olvasónk nyomán, hogy aznap este kisiklott egy villamos Budapesten, a Széll Kálmán téren, információk szerint egy, a jármű alá került gördeszka okozta a balesetet.

A rendőrség pénteken fotókat közölt a fiatalról, akié a deszka lehetett, és azt írják, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen.

gordeszkas_villamos

Fotó: police.hu

„A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. december 6-án 19 óra 56 perc körül ismeretlen tettes gördeszkát helyezett a Széll Kálmán téren közlekedő villamos alá, ami ennek következtében kisiklott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya az esettel összefüggésben keresi a képen látható feltételezett elkövetőt. A férfi 20-30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, fekete baseball sapkát, fekete kabátot és fekete nadrágot visel”

– írták, ami alapján úgy tűnik, nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan kerülhetett a gördeszka a villamos alá.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!