Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Beperelheti a magyar kormányt a CEU

Kártérítési pert indíthat magyar kormány ellen a CEU, mivel ellehetetlenítették az egyetem budapesti működését – mondta el a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese.

Az egyetem hétfőn jelentette be, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja 2019 szeptemberétől a CEU, miután magyar oldalról nem sikerült aláírni azt a megállapodást, mely a további, itthoni működését lehetővé tette volna.

A CEU ellen kormányoldalról a sorosozás jegyében gyakorlatilag boszorkányüldözés folyt, melynek végeredményeként szegényebb lett Magyarország felsőoktatási palettája.

Enyedi Zsolt rektorhelyettes most Népszavának beszélt a folytatásról. Szavai szerint most, hogy ténylegesen is megkezdik az amerikai akkreditációjú képzéseinek áthelyezését az osztrák fővárosba, egyre kézzelfoghatóbbá válnak majd a költözéssel járó anyagi hátrányok is.

Hozzátette, biztos abban, hogy nekik lesz igazuk a magyar Alkotmánybíróságon és az Európai Bíróságon is zajló, CEU-ügyben indított eljárások során.

Enyedi a lap szerint

nem tartja kizártnak , hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt.

A rekotorhelyettes nem zárta ki, egyszer majd megint indítanak amerikai képzéseket Magyarországon, de garanciát és jogbiztonságot akarnak a szabad működéshez. Ezek a garanciák szerinte a jelenlegi rendszerben nincsenek meg.