Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Nem akarod tudni, honnan jöttek ki ezek a kapszulák, és még mennyi volt ott

Elfogtak a rendőrök egy brazil férfit, aki kilencven kokainkapszulát nyelt le, és csempészett Magyarországra Dél-Amerikából – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján.

A közleményben azt írták, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül ötvenmillió forint.

A nyomozás eddigi adatai szerint a húszéves férfi csütörtökön nyelte le a kapszulákat, mielőtt Sao Paulóban felszállt egy repülőre. A gyanús férfiról a Nemzeti Adó– és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága értesítette a budapesti rendőröket, akik a férfit péntek délelőtt egy pestszentlőrinci hotelben vonták intézkedés alá.

A szoba átkutatásakor ötven, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyaggal teli kapszulát találtak, ezért elfogták, és mivel azt mondta, hogy több kapszulát is lenyelt, kórházba szállították – tették hozzá.

A CT-vizsgálat után a férfi testéből további kapszulák kerültek elő, amelyekről az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy kokaint tartalmaznak.

A nyomozók a férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.