Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Tarlós kirúgja a BKK-vezért

Budapest főpolgármestere kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának menesztését a cég elektronikus jegyrendszer projektjének bedőlése miatt.

Csütörtökön derült ki, hogy továbbra sem sikerül megoldani a budapesti e-jegyrendszert, a BKK a HVG cikke szerint szerződést bontott a kivitelezővel. Ezt később Tarlós István budapesti főpolgármester is megerősítette.

Pénteken Tarlós kezdeményezte a BKK-vezér, Dabóczi Kálmán felmentését – írja az MTI. A főpolgármester közleménye szerint emellett

a cég részéről a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve „szofisztikus magyarázatai” folytán mára semmiképp sem indokolható időveszteség következményeként az illetékes, BKK-t felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik.

A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízza meg a főpolgármester – olvasható a közleményben.

Tarlós István közölte azt is, a BKK által menedzselt elektronikus jegyrendszer projekttel kapcsolatban ellenzéki hírforrások összekevernek két különböző szerződést, és ebből mindjárt túlzó, valóságon túli tényadatokat és kilátásokat is levezetnek.

2014 óta nem sikerült összerakni

A Fővárosi Önkormányzat eredetileg valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van. A BKK pedig teljesen önállóan kötött 2014-ben egy másik, kivitelezői szerződést egy szállítóval – fejtette ki, rámutatva: több határidő módosítást követően ez utóbbi szerződést bontotta fel végül a minap hosszú vívódást követően a BKK igazgatósága.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön közölte, hogy a BKK igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést.

Közleményében azt írta: az elektronikus jegyrendszer kialakítására a BKK szerződött, és a közlekedési központ menedzselte a projektet, az azzal kapcsolatos problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi. Közölte: annak indoka, hogy a BKK felmondta a szerződést, „a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése” volt. A fővárost nem érte anyagi kár – közölte Bagdy Gábor.