Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

„Olyan hideg van a termekben, hogy az alsós kisdiákok beöltözve írtak dolgozatot”

Mert mikor máskor kell fűtést korszerűsíteni, mint november végén?

A nagyberki általános iskola.
A nagyberki általános iskola. Fotó: Facebook/Nagyberki Általános Iskola

Lassan több mint egy hete nagykabátban ülnek a gyerekek a nagyberki Szász Endre Általános Iskolában – panaszolta a Sonline-nak egy nagymama. Szavai szerint olyan hideg van a termekben, hogy

az alsós kisdiákok beöltözve írtak dolgozatot a napokban.

A nagymama elmondta, egy nap, mikor unokája hazaért a suliból, háromszor ment egymás után vécére, így attól félnek, hogy felfázott.

Mindez azért fordulhatott elő, mert az iskolában éppen cserélik a fűtőberendezéseket – mikor máskor, mint novemberben, logikus –, ezért az osztályokban jelenleg nincs radiátor, a termek pedig nincsenek felfűtve.

Horváth István iskolaigazgató a lapnak azt mondta,

pályázati pénzből zajlik a felújítás, a határidőt és a kivitelezést nem lehetett befolyásolni.

Az átalakítást november végére be kellene fejezni – mondta a vezető, ami azért furcsa, mert a cikk november utolsó napjának délutánján jelent meg, így élünk a gyanúperrel, hogy csúszás lesz a projektben.

Horváth szerint minden a megfelelő módon halad, szakaszosan cserélik a fűtést, közben olajradiátorokkal csinálnak 18 fokot. Biztos, ami biztos, a szülőket arra kérték, melegen öltöztessék fel a gyereket, téli cipőt viseljen az osztályban, valamint délután fél kettőkor haza lehet vinni az ifjakat.