Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Hajléktalanoknak adott kölcsönt 100%-os kamatra egy oroszlányi uzsorás házaspár

Olyan is volt, hogy a sértettől elvett nyugdíjból adtak neki vissza kölcsönként, szintén százszázalékos kamatra.

Vádat emeltek egy oroszlányi házaspár ellen, mert éveken át uzsorakölcsönöket adott hajléktalanoknak – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön.

A házaspár 2014 és 2017 között egy hónapra, havi százszázalékos kamatra adott kölcsönt – alkalmanként 20-30 ezer forintot – három hajléktalannak, valamint egy negyedik embernek, aki később, a kölcsönök törlesztése miatt vált hajléktalanná.

A vádlottak a kölcsönzést követő hónap elején az alapkölcsön kétszeresét követelték, majd annak egy részét visszaadták, ismét havi százszázalékos kamatra.

A vádlottak meghatalmazást írattak alá két hajléktalannal szociális juttatásaik felvételére. A sértettek a bankkártyájukat is átadták nekik tartozásaik biztosítékául, ezekről a házaspár több esetben vett le pénz.

Emellett két sértett nyugdíját többször is elvették, közvetlenül a nyugdíjfelvétel után. Az így elvett nyugdíj és szociális járadék összegéből adtak kölcsönt a sértetteknek, ismételten százszázalékos kamatra.

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat, akik tagadják a bűncselekmények elkövetését, háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett uzsora bűntettével és egyrendbeli uzsora bűntettével vádolja.

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Szörnyű tragédia történt Demecserben

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Jelentős mennyiségű speedet találtak egy budapesti dílernél

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Megszólalt a rendőrség a szombathelyi kórházban ápolt, bántalmazott csecsemő ügyében