11 év börtönt kapott a Turay Ida Színház munkatársát halálra gázoló férfi

Jogerősen 11 év 8 hónap börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a férfit, aki halálra gázolta egy jármű tulajdonosát, a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát, miközben megpróbálta eltulajdonítani autóját.

Az eset még 2016 nyarán történt. Az elkövető, az esetkor 35 éves Sz. Lajos egy zenész, rendszeresen fogyasztott alkoholt, nyugtatókat, kábítószert, és a bűncselekmény idején is bódult állapotban volt.

A férfi az esti órákban italért indult, amikor észrevette a hazatérő fiatal nőt, a 25 éves B. Zsófiát, aki otthona előtt éppen kiszállt autójából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor az elkövető beugrott a járó motorral álló kocsiba, és megpróbált kitolatni a vízelvezető árok hídjáról.

Amikor a tettes tolatni kezdett, a nő megpróbálta feltartóztatni, és belekapaszkodott a kocsiablakba, mire a férfi gázt adott, és nagy sebességgel az árokba hajtott. Az autó elsodorta és maga alá gyűrte a nőt, aki a helyszínen meghalt.

A férfi elmenekült a tetthelyről, néhány órával később egy kocsmában fogták el.

Kedden a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta és jogerőre emelte a Gödöllői Járásbíróság február 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletét, amelyben kimondta a vádlott bűnösségét jármű önkényes elvétele, halálos közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt.

A másodfokú tanács elnöke szóbeli indoklásában kiemelte a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a minősítő körülményeket, továbbá rámutatott arra is, hogy a vádlotti védekezésében szereplő halálos közúti baleset gondatlan okozásának ellentmond a jármű erőszakos elvétele, a közlekedési szabályok durva, veszélyhelyzet kialakítására irányuló megsértése és a vádlott bódult állapota.

A törvényszék közleménye kitért arra is, hogy az első fokon eljáró ügyész az ítéletet tudomásul vette, így súlyosításra semmiképpen nem kerülhetett sor.

Mindezek alapján a Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyva halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönre ítélte a vádlottat.

További hírek