Megszólalt az ÁSZ a DK elégett iratairól

Sajnálják, hogy leégett a DK irodája, de egyetlen pártot sem lehetetlenítenek el, csak a törvényi előírások alapján ellenőrzik a gazdálkodás törvényességét.

Az Állami Számvevőszék Gréczy Zsoltnak, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivőjének keddi sajtótájékoztatójára reagálva adott ki közleményt.

Gréczy Zsolt az eseményen kérdést kapott az ÁSZ korábbi közleményéről, amelyben azt írták, sajnálják, hogy a DK központi irodája leégett, és bár az idei választási kampányhoz kapcsolódó számlákat már bekérték a párttól, jövőre a 2017-2018-ra vonatkozó könyveléseiket is át kell adniuk. A politikus azt felelte, a szükséges számlákat igyekeznek beszerezni, de ha a számvevőszék “úgy gondolja, hogy a jövő évi esetleges ellenőrzéskor a kormány bunkósbotjaként kíván működni”, akkor a DK ennek ellent fog állni.

Az ÁSZ újabb közleményében úgy fogalmazott: a DK ezek szerint “ellent fog állni” a hatályos magyar törvényeknek, valamint annak, hogy el kell számolnia a közpénzekkel az adófizető állampolgároknak.

A számvevőszék megismételte: kizárólag az április 8-ai országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzéséhez kértek és kaptak dokumentumokat a DK-tól. A 2017-2018-ra vonatkozó, törvényben előírt ellenőrzéshez – amely várhatóan csak 2019 második félévében lesz esedékes – az ÁSZ “semmilyen dokumentumot nem kért és nem is kapott a párttól”. Ezeket a törvényi előírás szerint a pártnak majd az adatbekérés időszakában kell a számvevőszék rendelkezésére bocsátania.

Kapcsolódó hírek