Megszólalt Gruevszki szöktetésével kapcsolatban a Miniszterelnökség

Talányosan fogalmaztak a közleményben és állítják, Gruevszki jogszerűen tartózkodik Magyarországon.

Nikola Gruevszki (középen, a kamerába nézve) 2014-ben Brüsszelben, az Európai Néppárt találkozóján.
Nikola Gruevszki (középen, a kamerába nézve) 2014-ben Brüsszelben, az Európai Néppárt találkozóján. Fotó: Wikipedia.org

A Miniszterelnökség a “sajtóban megjelent feltételezésekre és álhírekre” reagálva pénteken közölte, hogy

sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában.

A megfogalmazásból nem következik egyértelműen, hogy az Albániából Montenegróba, Montenegróból Szerbiába és Szerbiából Magyarországra jutásában sem segítették a börtön elől menekülő elítéltet.

Azt írták, Macedónia korábbi miniszterelnöke egy magyar külképviseleten jelezte szándékát, hogy menedékjog iránti kérelmet kíván benyújtani.

A magyar hatóságok biztonsági okokból jogszerűen tették lehetővé, hogy Nikola Gruevszki – tekintettel arra, hogy 10 évig hazája miniszterelnöke volt – menekültügyi kérelmének benyújtását és meghallgatását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budapesti központjában tartsák. A BÁH a menekültügyi eljárást a magyar jogszabályoknak megfelelően a nemzetközi joggal összhangban folytatja le – tudatták.

Közölték, az eljárás további részleteiről a magyar jogi szabályozással és a nemzetközi gyakorlattal összhangban – az eljárás lezárásáig – a magyar hatóságok nem adnak további tájékoztatást.

Nikola Gruevszki a menekültügyi eljárások jogszabályi előírásainak megfelelően, jogszerűen tartózkodik Magyarországon – emelték ki.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!