Megerősítették, hogy Magyarországon bujkál a macedón politikusbűnöző

Remekül működik a határzár: útlevél nélkül is bejutott Magyarországra az elítélt macedón.

Nikola Gruevszki és Orbán Viktor 2017 szeptemberében.
Nikola Gruevszki és Orbán Viktor 2017 szeptemberében. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A macedón belügyminisztérium kedden megerősítette, hogy a szökésben lévő Nikola Gruevszki volt miniszterelnök Magyarországon tartózkodik.

A belügyi tárca közleménye szerint a korábbi értesülést a magyar belügyminisztérium erősítette meg. Ezután pedig a macedón rendőrség tájékoztatta az illetékes bíróságot, hogy írjon ki nemzetközi elfogatóparancsot a volt kormányfő ellen, valamint a külügyminisztériumba kérették a szkopjei magyar nagykövetet.

Nikola Gruevszki kedden a Facebook-oldalán közölte, Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Az kérdéses, hogy a korrupt egykori macedón kormányfő hogyan jutott el Magyarországra, ugyanis tavaly elővigyázatosságból elvették tőle útlevelét az ellene folyó eljárások miatt.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, ahol viszont a héten elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá, miután kiderült: többek között 192 milliós luxus Mercedest vetetett magának.

Gruevszki tavaly egy interjúban “Európa védelmezőjének” nevezte Orbán Viktor, kérdés, hogy most őt is bevédi-e.

Szijjártó Péter az RTL Klub híradója szerint egy mai, más témában tartott sajtótájékoztatón a Magyarországon bujkáló macedónról hasonló ügyekben ritkán tanúsított szemérmességgel azt mondta,

folyamatban lévő menekültügyi eljárásról nem kíván nyilatkozni.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!