Baleset

Kiderült, mi okozhatta a délelőtti vonatbalesetet Adácsnál

Belföld

Pánik a Fideszben: hamarosan újabb Békemenetet hirdethetnek, az is megvan, mikorra

Bulvár

L.L. Junior megint büszkén posztolt a gyorshajtásáról

Rágyúrt a tömegoszlatásra a rendőrség – fotók

A naprakész tömegkezelés jegyében rendőrök százai gyakorolták a vízágyú melletti helyváltoztatást és a területtartást.

Speciális tréningeket tartottak októberben a használaton kívüli nagytarcsai híradóslaktanyában háromszáz rendőrnek, ahol a Zsaru Magazin cikke szerint a „tömegkezelés” csínját-bínját gyakorolták.

A rendőrség honlapján közzétett cikk szerint a speciális „előadás” két felvonásban, három csapatszolgálati század részvételével zajlott. Míg hozzávetőlegesen száz rendőr a meghatározott feladatokat gyakorolta, kétszáz kollégájuk a hiteles atmoszférateremtés érdekében parancsnoki utasításra vetkőzött ki a mundérjából, azaz játszotta el a megfékezésre váró tömeg szerepét.

Az első két nap az alakzatok gyakorlását, speciális mozgásformákat, például vízágyú melletti helyváltoztatást és területtartást, valamint a felszerelés szakszerű használatát ismételtük. A képzés második napján két összetett szimulációs feladat végrehajtását bíztuk az egységek parancsnokaira és a végrehajtó állományra

– mondta Simon Tamás zászlós, szakoktató.

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél. Fotó: police.hu/Béres Attila

A cikk szerint az első helyzetben egy veszélyes hulladékot szállító kamion útvonalán gyűltek össze tüntetők, akik szóval és tettleg berzenkedtek a szállítmány áthaladása ellen. Hogy a nem hétköznapi feladat még véletlenül se legyen egyszerűen kivitelezhető, a kiképzési és módszertani alosztály akciófilmekbe illő fordulatokról, „dinamikusan változó mértékű komplikációkról” gondoskodtak.

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél. Fotó: police.hu/Béres Attila

A kamiont szimbolizáló furgont már haladása közben zajosan ellenkező lakosság kísérte. Tömeges demonstráció azonban az alakulótéren bontakozott ki, az aktivistákat játszó rendőrök igyekeztek megnehezíteni társaik dolgát. Hol egészen békésen állták útját a járműnek, hol verbálisan provokálták a zsarukat, ülő helyzetben képeztek élő akadályt, máskor összekapaszkodva alkottak sorfalat, illetve egyenesen nekiugrottak a pajzsfalnak.

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél. Fotó: police.hu/Béres Attila

Nagyon vékony jég, hogy a kreált helyzet egyszerre valósághű is legyen, de ne veszélyeztesse a kollégák testi épségét. Szükség van szóbeli inzultusra és fizikális konfrontációra, hogy a gyakorló állományrész kontrollált körülmények között szembesülhessen azzal, milyen érzés, amikor őket szidalmazó tömeggel kerülnek szembe. Ezek a szokatlan helyzetek előidézhetnek egyfajta beszűkült tudatállapotot, csőlátást, akár az önkontroll elvesztését is, a gyakorlás arra jó, hogy az említett viselkedésformákat feltárva azokon a parancsnokok javítani tudjanak

– magyarázta Molnár László főtörzszászlós, kiképző.

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél

Tömegkezelési gyorstalpaló a rendőröknél. Fotó: police.hu/Béres Attila

A rendőröknek a vehemens környezetvédők mellett focihuligánokkal is meggyűlt a bajuk, ahol a szituáció szerint többfrontos harcot kellett folytatniuk, továbbá egy sérülés miatt kialakuló szituációt is kezelniük kellett.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!